A hét nyertese/vesztese

(2017. február 20-26.)

2017/02/27. - írta: Jasinka Ádám

Az idei Oscar-gála is hozott magyar sikert, így zsinórban kétszer örülhettünk az Akadémia díjának. Deák Kristóf rövidfilmje, a Mindenki a jelölés után nem sokkal több helyre is felkerült, és ingyen meg lehetett nézni, most viszont a köztévé is levetítette a hajnalban Oscar-díjjal jutalmazott filmet. Mondanom sem kell, nagyon nagy sikerrel.

Összességében közel 400 ezren figyeltél a Mindenkit, a 18-49 évesek körében pedig megduplázta az előtte futó Magyarország, szeretlek! nézettségét. A hét vesztese szintén egy Dunás produkció, ugyanis A Bagi-Nacsa Show katasztrofális eredményt produkált és alig 170 ezren figyelték a műsorukat csütörtök este.

hetnyertesevesztese4.png

komment

A hét nyertese/vesztese

(2017. február 13-19.)

2017/02/21. - írta: Jasinka Ádám

Az RTL Klubnál éles váltásra adták a fejüket, és talán amiatt, hogy a TV2-re érkezik az Egymás szemében, az újabb családegyesítő műsor, úgy döntöttek, a Keresem a családom már tavasszal visszatér a képernyőkre. A hűvös és komor novemberi estéken remekül működött a műsor, ezért is volt számomra kérdés, hogy a télből kifelé tartó időben hogyan fogadják majd az emberek ezt a témát. A válasz: elképesztően jól.

hetnyertesevesztese3.png

Lilu műsora ugyanis berobbant, és magasabb eredménnyel kezdte a tavaszi évadát, mint a tavaly őszit. Ezzel könnyen nyerte volna a házon belüli csatát, de A mi kis falunk ellen egyelőre senki sem tud mit felmutatni. A hét vesztese pedig a Megtört szívek lett, amelynek legutóbbi részében olyan titokra derült fény, amely alapjaiban kavarja meg a kapcsolati hálót. A nézők viszont most elpártoltak a szériától, és a Gasztroangyal válogatás adása nem csak 18-49-ben, hanem teljes lakosságban is verte a török produkciót.

komment

A hét nyertese/vesztese

(2017. február 6-12.)

2017/02/13. - írta: Jasinka Ádám

Az előző előtti héten nem volt kérdés, A mi kis falunk nyert. A múlt héten viszont rezgett a léc, de a hatalmas előrelépés miatt megadtuk a zöld nyilat a Duna veterán game-showjának, a Magyarország, szeretlek!-nek, ugyanis a Sztárban sztár (+1 kicsi) kiesésével visszavette hétvégi pozícióját. A több mint 400 ezres nézettség pedig jót tett az utána futó Kártyavárnak is, így Kevin Spacey most elugrott a felé száguldó piros nyíl elől.

A lefelé tartó szimbólum így Castle-t találta el, aki nem elég, hogy múlt héten újfent szünetre vonult, de mindezt igen botrányos nézettséggel tette. Eddig stabilan a Halálos fegyver volt az RTL Klub legkevésbé nézett heti sorozata, de ezt megirigyelhette Castle, mert alávágott Riggséknek. Meg is kapta érte a piros nyilat.

hetnyertesevesztese2.jpg

komment

A hét nyertese/vesztese

(2017. január 30. - február 5.)

2017/02/06. - írta: Jasinka Ádám

A múlt hét abszolút nyertese A mi kis falunk, amely tekintélyt parancsoló számaival mind a teljes lakosság, mind a célközönség körében az első helyen végzett. A 18-49 évesek korosztályában ráadásul 130 ezer néző előnnyel verte a második helyen záró Barátok köztöt. A hét vesztese pedig a Kártyavár, amely az amúgy is aprócska nézettségéből képes volt még többet eladni. A Sztárban sztár +1 kicsi döntője is közrejátszhatott ebben, de viszonylag jó felvezetéssel volt képes rontani teljesben 1 ezer, míg a célközönségnél 6 ezer nézővel.

hetnyertesevesztese1.jpg

komment
süti beállítások módosítása